001

Vastag Csaba

Vastag Csaba fellépése megrendelhető:

Tel: 06 1 413 0095 Mobil: +36 30 948 3539

 

Vastag Csaba fiatal kora óta zenével és énekléssel foglalkozik. Hosszú ideig rock-zenekarok énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. Közel két évig a RapSzínHáz társulatával lépett fel, majd a Popdaráló című műsorban láthatták a tévénézők.

A széles körű ismertséget és népszerűséget 2010-ben az X-Faktor hozta meg a számára, ahová a testvérével, Tamással együtt jelentkezett. A több hónapos komoly versenyt 2010 decemberében Csaba nyerte meg. A győzelem óta alaposan felpörgött az élete; azóta itthon, valamint a környező országokban is fellépésről-fellépésre jár, dalait szívesen játsszák a helyi és az országos rádióadók, a kint élő magyarok meghívására Londonban is koncertet adott.

2012 és 2013 folyamán „Gyere Velem” elnevezésű turnéja keretében tizenkét alkalommal került sor élő zenekaros koncertekre az ország különböző városaiban. 2014. március 1-jén nagy sikerű, teltházas lemezbemutatót tartott a SYMA csarnokban. Azóta „Conecto” című élő zenekaros turnéjával járja az országot.

Három szólólemeze jelent meg; az első tripla platina, a második aranylemez lett az eladott példányszámok alapján. Legutóbbi CD-je a 2013 decemberében megjelent Conecto című album, amely az óta rászolgált a platinaminősítésre. A lemezen a különböző stílusú dalok között többnek a létrehozásában Csaba is közreműködött dalszerzőként vagy szövegíróként.

Csaba számos rangos díjat nyert az elmúlt években, többek között kétszer lett a legjobb férfi előadó a Bravo Otto szavazáson és kétszer kapott Ballantine’s Fonogram Különdíjat Az Év Férfi Énekese kategóriában. Öccsével, Vastag Tamással közös duettjük 2012-ben Fonogram Az Év Dala díjat kapott, a dalból készült videoklipet a Transilvanian Music Awardson Az Év Legjobb Magyar Videoklipjének választották. A 2012. október 27-én a Moulin Rouge-ban tartott közös koncertjük az Év magyar klubkoncertje lett 2012-ben.

Az éneklés mellett Csaba a tánc területén is bizonyított. 2013-ban partnerével, Mármarosi Tündével megnyerte a Szombat Esti Láz táncversenyét, olyan emlékezetes produkciókat bemutatva, mint például a kortárs rumba vagy a klasszikus keringő.

Vastag Csaba rendszeresen szerepel a Veszprémi Petőfi Színház SingSingSing showjában, a budapesti Madách Színházban megkapta a “József és a színes szélesvásznú álomkabát” című darabban a Fáraó szerepét, amelyet az óta is telt házas előadásokon játszik. 2014 nyarán a velencei Esztrád VíziSzínházban a Casanova Night Musical címszerepét alakította.

A művészeti tevékenységen túlmenően fontos feladatának tekinti a hátrányos helyzetben lévők támogatását, számos jótékonysági akcióban vesz részt. A közönséggel a Facebook oldalán keresztül tart rendszeres kapcsolatot. Jelenleg az oldalnak több mint 300 ezer szimpatizánsa van, és ez a szám folyamatosan nő.

TASKO-logo_1_trim

info@koncertszervezes.hu
www.taskokoncert.hu | www.musormegrendeles.hu
www.facebook.com/TASKOkoncert

 

http://vastagcsaba.sztarfellepok.hu/

Back To Top